Tea könyvajánló
Kínai tea
Lui Tong
A könyv rövid tartalma:
A tea a meditáció barátja, hatására az ember szíve mély nyugalomba merül. A tea a képzelet szárnyait nyújtja, melyeken aztán a hétköznapi világ fölé emel, miközben meghagyja a gondolkodás világosságát. A tea nem kábít el, sőt inkább közelebb visz a bölcsességhez. Ezért azonosak a teafogyasztási szokások szinte minden keleti országban – a keleti embereknek ugyanis szükségük van erre az egyszerű, de frissítő italra. A tea hagyománya egyszerre része a mindennapi életnek és a kultúrának, ahogy a keleti bölcsesség is, melyet annyira csodálnak, és amelynek szelleme az önmagunkon való elgondolkodásban ragadható meg. Az előállítás eltérő módszerei szerint a kínai teának általában hat fő fajtáját különböztetik meg: zöld tea, fekete tea, oolong tea, sötét tea, sárga tea és fehér tea. Egyesek szerint az egyszerű és könnyű zöld tea a skolasztikus dél-kínai szellemet idézi, az enyhe és visszafogott sötét tea olyan, mint egy hölgy, meleg és állhatatos, az oolong tea a bölcsességet testedzésen keresztül keresők kitartására hasonlít, a hosszan tartó utóízt hagyó sötét tea pedig idősebbek bölcsességét jelképezi és még folytathatnánk. – forrás: Libri
Iratkozz fel hírlevelemre – ha még nem tetted meg, mert így elsőnek értesülhetsz minden újdonságról és érdekes olvasmányról.
Nagy teaenciklopédia
Gilles Brochard – Michéle Carles – Christine Fleurent
A könyv rövid tartalma:
E könyv, s szerzője, Gilles Brochard a tealevél – latin nevén Camellia sinensis – történetével is megismerteti az olvasót; elmondja a teához fűződő legendákat, szertartásokat, ceremóniákat, a jó teakészítés titkait, sőt azt is, hogy milyen kitűnő lehetőségeket sugall az illatos tea gasztronómiának.Tudta-e… • hogy a Pickwick a magyar teapiacon évek óta piacvezető márka, és bizonyos szegmensekben kategóriaépítő? • hogy a tea a víz után a világ legnépszerűbb itala? • hogy a legenda szerint a tea felfedezése egy viharnak köszönhető? • hogy Európába a tea 1610-ben jutott el, holland hajósoknak köszönhetően? • hogy Mongóliában sóval, borssal és árpaliszttel ízesítik a teát • hogy a jegestea volt az 1904-es St. Luis-i világvásár egyik szenzációja? • hogy a filteres tea az amerikai Thomas Sullivan teakereskedő nevéhez fűződik, aki apró zacskókba csomagolta az éttermeknek szánt mintákat? • hogy a Douwe Egberts már 1753 óta forgalmaz teákat? • hogy a világ legnagyobb teafogyasztói az írek, és csak utánuk következnek a britek? • hogy a Pickwick több mint 30 teavariánst forgalmaz? – forrás: Libri
Iratkozz fel hírlevelemre – ha még nem tetted meg, mert így elsőnek értesülhetsz minden újdonságról és érdekes olvasmányról.
![]()
Teakalauz – A tea kultúrtörténete, a teáról praktikusan
Kiss Mariann
A könyv rövid tartalma:
Örvendetes tény, hogy az utóbbi években hazánkban jelentősen megnövekedett a teaivók száma. Ám a föld második legtöbbet fogyasztott italát még talán azok is csak kevéssé ismerik, akik rendszeresen teáznak. – forrás: Libri
Iratkozz fel hírlevelemre – ha még nem tetted meg, mert így elsőnek értesülhetsz minden újdonságról és érdekes olvasmányról.




Who says A must say B….
You buy land you buy stones you buy meat you buy bones….
Between two stools one falls to the ground….
Caesars wife must be above suspicion….